Sokféle módon távozhatunk. Néhány ember kezet ráz, mások integetnek. Néhányan szeretik a nagy öleléseket. Aztán vannak, akik nem akarnak elmenni, amíg valaki nem mondja nekik: kifelé.
" Ülsz a padlón, és vársz valakit, aki felkarol, aki teljessé akar tenni, aki nem kérdez, csak cselekszik... és mindig helyesen cselekszik. Várod azt, aki ismer, aki szinte te vagy, aki magával visz ismert és ismeretlen világokon keresztül, aki egy kicsit elcsavarja a fejed, és felejteni enged... "
Rád gondolok és a sírás fojtogat.
Ha behunyom szemem, még látom arcodat.
Hallom a hangod, s érzem az illatod.
Mintha még mindig itt lennél, a rabod vagyok.
Csak nézz rám szemeidben ott a világ,
Hadd legyek én az egyetlenegy hibád,
Szoríts meg, harapj meg, ölelj át,
Mint az, aki nem tudja világát,
Legyen ez egy álom sose ébredjünk fel.
A legveszélyesebb méreg vagy,
Belehalok abba, ha egyedül hagysz,
Benned azt várom, hogy tévedjünk el!